Ötcsillagos kritika a Hungaroton The Masters Collection: Cziffra György albumáról a Magyar Narancsban

5991813281425_Frontcover_Physical_and_Digital.jpg

 „… a Hungaroton legnevesebb művészeinek ikonikus felvételeit gyűjti össze. Olyan felvételeket, melyek nem csak egy életművet, hanem egy kort határoznak meg, és a hallgatóknak örök élményt nyújtanak” – így határozza meg kiadója az új sorozat, a Masters Collection célját. A Cziffra György (1921–1994) művészetét bemutató album három CD-t tartalmaz, amelyeken legnagyobb számban Liszt művei szólalnak meg: Esz-dúr zongoraverseny; öt Magyar rapszódia; a Tizenkét transzcendens etűdből tizenegy; néhány átirat és parafrázis – ezekhez csatlakozik Gershwin kompozíciója, a Rhapsody in Blue, valamint Cziffra hat saját parafrázisa ifj. Johann Strauss, Verdi és Brahms műveire.

Cziffra művészete egy letűnt korszak üzenetét hordozza: lényege szerint a 19. század romantikus virtuozitás-kultuszában gyökerezik. A technikai tudás bálványozását Paganini kezdeményezte, majd Liszt folytatta. Ennek lényege, hogy az önmagáért való hangszeres vagy vokális bravúr nemcsak megengedett, hanem az esztétika meghatározó alkotóeleme. A mi korunk a virtuozitást már csak „a mondanivaló szolgálóleányaként” tartja ízlésesnek, Cziffra lenyűgöző eleganciájú zongorajátéka tehát élvezeti értékén túl fontos emlékeztető is egy másik világról, amelyben a hangszeres bravúr még cirkuszi mutatványként is tetszést aratott. A három lemezen Liszt és Gershwin zenéje tartalmas és változatos értelmezésben, ihletetten és gazdag karakterizálással – és persze páratlan hangszeres tökéllyel – szólal meg, aránytévesztő túlzások csak a zongoraművész saját átirataiban tapasztalhatók.